Főoldal | Kapcsolat

Gondolat

"Ezért a bölcs ismeri magát, de nem ismerteti, szereti magát, de nem szeretteti, neki nem a távoli kell, hanem a közeli." (Tao Te King 72.)

Hivatkozások

A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012/2013 tanévre vonatkozó Munkaterve

1. A 2012/2013 tanév legfontosabb időpontjai

1.1. A szorgalmi idő legfontosabb eseményei:
Tanévnyitó értekezlet szeptember 3. (hétfő)
Az első félév utolsó napja január 11. (péntek)
Az utolsó tanítási nap június 14. (péntek)
Leltározás: január 3. és 10. között.
Az első félévet lezáró értekezlet január 15 (kedd) - a nevelőtestületi értekezleten el kell végezni a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni a fenntartónak.

Január 28-áig értesítjük a tanulókat, kiskorú tanulók esetében a szülőket az első félévi tanulmányi eredményekről.

Felvételi és beiratkozás a következő tanévre: április 3-től.

Az intézmény bemutatkozását szolgáló nyíltnapok tervezett időpontja április 3-10 között.

Év végi vizsgák május 27-től (hétfő) június 4-ig (kedd)

Csoportos tárgyak összefoglalója június 3. (hétfő)

Művészeti alapvizsgák június 5-től (szerda) 7-ig (péntek)

Osztályozó értekezlet június 14 (péntek)

Tanévzáró ünnepély június 14 (péntek), vagy június 15 (szombat)

Tanévzáró nevelőtestületi értekezlet június 15 (szombat), vagy június 17 (hétfő) - a nevelőtestületi értekezleten el kell végezni a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni a fenntartónak.

A tanítási napok száma 182 nap.

1.2. Tanítási szünetek

őszi szünet: október 29-től november 5-ig
A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat) a szünet utáni első tanítási nap november 5-én (hétfő) téli szünet: december 27-től január 3-ig
A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (péntek) a szünet utáni első tanítási nap január 3. (csütörtök) tavaszi szünet: március 28-től április 2-ig
A szünet előtti utolsó tanítási nap március 27. (szerda) a szünet utáni első tanítási nap április 03. (szerda) (A tavaszi érettségi időszakban, írásbeli vizsgák: 2013. május 3-tól 27-ig)

1.3. Szakmai-tanítási napok

Tanítási napok (2011. évi CXC. törvény 2. Értelmező rendelkezések 32. tanítási nap: az egyes osztályokban a tanítási órák, továbbá az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozás, így különösen a tanulmányi kirándulás, környezeti nevelési program, a kulturális, sportrendezvény megtartására fordított nap, ha a foglalkozási órák száma eléri a hármat

December 3., 4., 5., (hétfő, kedd, szerda) Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivál - december 3-án és 4-én előreláthatólag 10.00-18.00 óráig zajlanak le a fesztivál elődöntői, december 5-én pedig 10.00-14.00 óráig tartjuk a döntőt és 18.00 órától, veszi kezdetét a nyilvános gálahangverseny.
Nyilvános városi növendékhangverseny az "Éneklő ifjúság" heves megyei hangversenysorozatában - május közepe - a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő reprezentatív nyilvános városi hangversenyünk előkészületei (a helyszíni próbák az udvar berendezése) 14.00 órakor veszik kezdetüket, maga a hangverseny pedig 17.00 órától 20.00 óráig tart.

2.1. A szorgalmi időben a tantestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra 5 munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel.
október 27. (szombat) - a pedagógusok felkészülnek a HOZBF-on való részvételükre
november 5. (hétfő) - a pedagógusok felkészítik a növendékeiket a HOZBF házi meghallgatására
december 15. (szombat) - felkészülés a nyilvános karácsonyi hangversenyre
április 3. (szerda) - a tanárok megtervezik a májusi nyilvános növendékhangversenyünk szereplőinak kiválasztását
Az ötödik nap felhasználásról a nevelőtestület a szorgalmi időszak második félévében szeretne dönteni.

3. Kiemelt rendezvényeink

3.1. II. Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivál - december 3., 4., 5. - házi válogató október 18
3.2. Nyilvános városi növendékhangverseny az "Éneklő ifjúság" heves megyei hangversenysorozatában - május közepe
3.3. V. Kratív60 térzenefesztivál - június 1. (szombat)

A munkatervben szereplő kiemelt rendezvényeink előkészítésben, szervezésében és lebonyolításában az aktív részvétel minden közalkalmazottunk számára kötelező.

4. További fontosabb rendezvényeink

szeptember 7-9-ig a Corelli Consort maasslauisi vendégszereplése.
szeptember 22. a Corelli Consort kortárszenei hangverseny az ausztriai Kremsben.
szeptember 29. "60év 60 koncert" Pitti Katalin hangversenye közreműködik: Szabó Krisztina
október 1. 18.00 órakor "Concerto" címmel a Corelli Consort barokk hangverseny a hatvani Belvárosi Templomban
november 1. 18.00 órakor a Concerto-60 kamarazenekar mindenszentek napi hangverseny az Újhatvani Római Katolikus Templomban
Kováts Krisztina és tanítványai adventi hangversenye Karácsondon
Dr. Pálos Oszvaldné karácsonyi fuvola tanszaki hangverseny
Kismarjai Lilla karácsonyi cselló és gitár tanszaki hangversenye
Dr. Pálos Oszvaldné óvodai hangszerbemutatója
december 16 és 22 között a Kocsis Albert Zeneiskola karácsonyi hangversenye a belvárosi Templomban
március a Corelli Consort vendégszereplése az isztambuli Amadeus Fesztiválon.
március a Cocerto-60 kamarazenekar húsvéti hangversenye az Újhatvani Evangálikus Templomban
Chamber-art-voices Mezei Rita és Szabó Krisztina hangversenye
Juhász-Lukács Éva orgona hangversenye a Belvárosi Templomban
május 1. a Kocsis Albert Fúvószenekar térzenekoncertje
Szabó Krisztina "Hangvarázs" a magánének szakos tanulók hangversenye
Mezei Rita "Mester és tanítványai" hangverseny
június 4. Kocsis Albert Fúvószenekar hangversenye a nemzeti összetartozás napján.
június vége a Kocsis Albert Fúvószenekar és a Kocsis Albert Zeneiskola ifjúsági Kamarazenekarának fellépése a balatonföldvári Térzenefesztiválon.

5. Az iskolában a nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző nemzeti ünnepek, valamint az iskola hagyományai ápolása érdekében meghonosított egyéb emléknapok, megemlékezések időpontjai .

október 6. Aradi vértanúkról való megemlékezés
október 23. megemlékezés - 19.00 órakor "Csak tiszta forrásból" : a Corelli Consort ünnepi hangversenye a Grassalkovich Művelődési Házban
február 25. kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól való megemlékezés
március 15. megemlékezés - Kocsis Albert Fúvószenekar ünnepi hangversenye
április 16. a holokauszt áldozatairól való megemlékezés
június 4. Kocsis Albert Fúvószenekar hangversenye a nemzeti összetartozás napján
augusztus 20. Kocsis Albert Fúvószenekar ünnepi hangversenye

6. Egyéb feladataink

A működésünket szabályozó törvényi változásokról való folyamatos tájékoztatás és az azokra való felkészülés a havi rendszerességgel megtartott nevelőtestületi értekezletek során és az egyéb, menetközben felmerülő szakmai kérdések megvitatása az eddigi gyakorlatnak megfelelően.

Az iskoláknak december 31-ig kell felülvizsgálniuk pedagógiai programjukat az Nkt-nek illetve a kerettantervnek való megfelelőség szempontjából. Utóbbit rendelet szabályozza majd.

Ugyanerre az időpontra kell az iskolákban a szakmai munkaközösségek számát legfeljebb 10 munkaközösségben megállapítani, úgy, hogy minden munkaközösséget legalább 5 pedagógus alkosson. [Nkt. 97.§ (14)-(15)]

A 2013/2014 tanév továbbképzési programja elkészítésének határideje március 14.
Nemzetközi-, országos-, regionális-, megyei- és helyi versenyeken, találkozókon és fesztiválokon való részvétel félévenkénti egyeztetése.
Felvételi vizsgákra való felkészülés, konzultációkon-, felvételi vizsgákon való részvétel
Egyéb hangversenyek havonkénti megtervezése, egyeztetése.

7. Zeneiskolai versenyek és fesztiválok

7.1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek
XII. Országos Oboa - és Fagott versenyterületi válogató október 18. csütörtök Eger
VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny területi válogató február 26. Eger
XII. Országos Klarinétverseny

XI. Országos Kürtverseny

X. Országos Orgonaverseny

XII. Országos "Alba Regia" Kamarazene-verseny

IX. Országos "Bartók Béla" Heged? - duó Verseny

7.2. Egyéb országos versenyek és fesztiválok
IV. Egri Roma - zenei fesztivál november 16. péntek 10 óra
II. Hatvani Országos Zeneiskolai Barokkfesztivál december 3., 4., 5.

V. Kratív60 térzenefesztivál június 1 (szombat)

VII. Balatonföldvári térzenefesztivál június vége


7.3. Megyei és regionális versenyek és fesztiválok

Heves Megyei Reményi Ede hangszeres emlékverseny tavasz
Kistérségi Bartók Béla zongoraversen február 20. szerda 9 óra
Megyei Gitárverseny március 11. Füzesabony
Heves Megyei Zongoraverseny Gyöngyös tavasz

" Tiszta búzát szedeget a vadgalamb."
IV. Népzenei találkozó Felsőtárkány április

Heves Megyei Zeneiskolák tanévzáró hangversenye május - Heves Megye
Észak-magyarországi trombitás találkozó
Miénk a tér Összművészeti Fesztivál tavasz

Éneklő ifjúság Eger tavasz
Varga Károly zenei műveltségi vetélkedője Eger tavasz
60 éves a Farkas Ferenc Zeneiskola, AMI május 16-17.

8. Induló tanszakok

2012. szeptember 3-tól felmenő rendszerben az iskolánkban működő tanszakok és oktatott tantárgyak a következők (27/1998. (VI.10.) MKM rendelet alapján):

Billentyűs tanszak tantárgyai: zongora, orgona, csembaló
Fafúvós tanszak tantárgyai: furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, fagott
Rézfúvós tanszak tantárgyai: trombita, harsona, tenorkürt, baritonkürt
Vonós tanszak tantárgyai: hegedű, brácsa, gordonka
Akkordikus tanszak tantárgyai: gitár, ütő
Vokális tanszakok tantárgya: magánének, népi ének

Zeneismeret tanszak tantárgyai: szolfézs, zenetörténet-zeneirodalom (5. évfolyamtól), zeneelmélet (5. évfolyamtól)
Kamarazene tanszak: kamarazene (továbbképző évfolyamoktól)
Kötelező tantárgyak: szolfézs (4. évfolyamig) vagy szolfézs "B" tagozaton végig
Kötelezően választható 5. évfolyamtól: szolfézs, zeneismeret, zenetörténet-zeneirodalom, zeneelmélet, kamarazene, zenekar, kórus

9. Jelenlegi munkaközösség vezetők
Zongora: Juhász Flórián, Fúvós: Szabó János, Vonós tanszak: Oláh Zoltán
Szolfézs: Kiss Katalin.
Az új munkaközösségekről- és munkaközösség vezetők személyéről a decemberi nevelőtestületi értekezleten döntünk.

10. Működő csoportjaink

Kocsis Albert Zeneiskola Ifjúsági Kamarazenekara - vezető: Hargitai Géza
Kocsis Albert Fúvószenekar - vezetők: Hargitai Géza és Szabó János
Concerto-60 kamarazenekar - vezetők: Csonka Gábor és Hargitai Géza
Chamber Art Volices - tagjai: Szabó Krisztina és Mezei Rita
Corelli Consort - vezető: Hargitai Géza
Zeneovi - vezető: Dr. Pálos Oszvaldné
Rajz szakkör - vezető: Király Kornélia

11. Minőségbiztosítási csoport - minőségirányítási vezető Mezei Rita
A tanév során 2 alkalommal számol be méréseiről: januárban és májusban.

12. PR tevékenység, szakmai beszámolók
A honlap frissítését - önkéntesként - Sztregováné Vereb Ágnes kollégánk végzi.
Az információk szolgáltatása minden tanár feladata.

A munkaközösség vezetők és a tanárok, minden félév végén írásos és szóbeli beszámolót készítenek szakmai munkájukról.

A zeneiskolában folyó munkáról, eredményinkről és eseményinkről növendékeink és dolgozóink az intézmény vezetőjének beleegyezésével nyilatkozhatnak.

A zeneiskolánk eseményire és mindennapi munkánk bemutatására tanulóink és dolgozóink az intézmény vezetőjének engedélyével hívhatják meg a különböző médiumok képviselőit a zeneiskola székhelyére és telephelyére.

13. 2011. szeptember 1-jétől regisztrált tehetségpontként működünk
A csoport vezetője Mezei Rita, munkáját segítik Csonka Gábor és Szabó Krisztina.

14. Január 1 - fenntartóváltás

"A Kormány 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelete a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról
A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,
a 3. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények
és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 15. § (1) bekezdés
a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 3. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében az Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi
CLXXXVI. törvény 13. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, és
a 3. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: Intézményfenntartó Központ) az oktatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal.
2. § (1) Az Intézményfenntartó Központ központi szervből és területi szervekből áll.
(2) Az Intézményfenntartó Központ területi szerve a tankerület és a megyeközponti tankerület.
(3) A tankerület illetékességi területe azonos a járás illetékességi területével.
(4) A megyeközponti tankerület a megye székhelyén működő tankerület, amelynek illetékességi területe a szakképző iskolák, a kollégiumok, a pedagógiai szakszolgálati feladatokat ellátó intézmények, valamint a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézmények tekintetében azon megyére terjed ki, amelynek székhelyén működik, ezen kívül ellátja a (3) bekezdésben foglalt illetékességi területen a (6) bekezdésben foglalt feladatokat.
(5) A megyeközponti tankerület az (6) bekezdésben foglaltakon kívül a szakképző iskolák, a kollégiumok, a pedagógiai szakszolgálati feladatokat, valamint a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatosan ellátja az Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatában számára meghatározott egyes fenntartói feladatokat.
(6) A tankerület az illetékességi területén működő általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartásával kapcsolatosan ellátja az Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatában számára meghatározott egyes fenntartói feladatokat.
3. § (1) A Kormány az Intézményfenntartó Központot jelöli ki
a) a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: konszolidációs törvény) alapján átvett közoktatási intézmények tekintetében a konszolidációs törvény 3. § (1) bekezdés b) pontja és 9. § (1) bekezdése szerinti feladat ellátására,
b) az Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény alapján átvett közoktatási intézmények tekintetében az Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény 3. § (1) bekezdése és 8. § (1) bekezdése szerinti feladat ellátására,
c) az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervként, ennek keretében az állami fenntartású köznevelési intézmények fenntartói jogai és kötelezettségei gyakorlására.
(2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott intézményfenntartói feladatok a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 83. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt fenntartói jogokra nem terjednek ki. 4. § (1) Az Intézményfenntartó Központot elnök vezeti.
(2) Elnöknek az nevezhető ki, aki központi vagy területi közigazgatásban szerzett legalább tíz éves vezetői gyakorlattal, pedagógus-szakvizsgával vagy közigazgatási szakvizsgával, valamint a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet szerinti egyetemi szintű pedagógus szakképzettséggel rendelkezik és szerepel az országos közoktatási szakértői névjegyzéken tanügyigazgatási szakterületen.
17408 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y o 2012. évi 102. szám

5. § (1) A tankerületet és a megyeközponti tankerületet a tankerületi igazgató vezeti.
(2) Tankerületi igazgatónak az nevezhető ki, aki az oktatási igazgatás területén szerzett legalább öt éves gyakorlattal, pedagógus-szakvizsgával vagy közigazgatási szakvizsgával és a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet szerinti
a) egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus vagy
b) egyetemi szintű jogász vagy
c) közgazdasági, természettudományi vagy bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi felsőoktatásban szerzett
szakképzettséggel rendelkezik.

6. § (1) Az elnök - az Nkt. és a (2) bekezdésben meghatározott egyes munkáltatói jogok kivételével - gyakorolja az Intézményfenntartó Központban foglalkoztatottak feletti munkáltatói jogokat.
(2) A tankerület igazgatójával kapcsolatban a kinevezés, a vezetői megbízás, a megbízás visszavonása és a jogviszony megszüntetésének jogát - az elnök és a tankerület székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kormánymegbízottja véleményének kikérésével - a miniszter gyakorolja.
7. § (1) Az elnök:

a) ellátja - a 3. § (2) bekezdésben foglalt kivétellel - az Nkt. 83. § (2) bekezdésében meghatározott fenntartói feladatokat,
b) érvényesíti és - módszertani segítséget is nyújtva - érvényesítteti az irányítása alá tartozó köznevelési intézmények tevékenységében a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal, így különösen az Intézményfenntartó Központ költségvetési előirányzatával, engedélyezett létszámával és a kezelésében álló vagyonnal való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit,
c) előkészíti és a miniszternek megküldi az irányítása alá tartozó köznevelési intézmény vezetőjének kinevezésére és felmentésére vagy megbízására és megbízásának visszavonására vonatkozó dokumentumot, d) ellátja az oktatáspolitika kialakításához, az azzal kapcsolatos döntés-előkészítéshez szükséges és a költségvetési támogatásból megvalósuló fejlesztések lebonyolításával kapcsolatos feladatokat,
e) javaslatot tesz a tankerületek illetékességi területének módosítására, a tankerületek kapacitásai és ellátási területe felosztásának általa kidolgozott módszertana alkalmazásával,
f) elemzi az irányítása alá tartozó köznevelési intézményben lefolytatott ellenőrzések eredményeit, és ennek alapján javaslatot tesz a miniszternek a köznevelés közép- és hosszú távú fejlesztési terveinek kidolgozására, módosítására, és
g) ellátja a jogszabályban és az Intézményfenntartó Központ alapító okiratában meghatározott további feladatokat. (2) A szakképző iskola megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával kapcsolatos döntése előtt az elnök kikéri a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter véleményét.
(3) Az Intézményfenntartó Központ tevékenysége során együttműködik a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatokkal.
8. § (1) A konszolidációs törvény, valamint Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény alapján állami fenntartásba került közoktatási intézmények tekintetében ellátott intézményfenntartói feladatokat - a 3. § (2) bekezdésben foglalt feladatok kivételével - az Intézményfenntartó Központ veszi át.
(2) A megyei intézményfenntartó központok foglalkoztatotti állományából az Intézményfenntartó Központ foglalkoztatotti állományába kerülnek az (1) bekezdésben meghatározott szakmai és funkcionális feladatokat ellátó kormánytisztviselők és munkavállalók.
9. § (1) Ez a rendelet - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.
(2) A 3. § (1) bekezdés a)-b) pontja, a 3. § (2) bekezdése, a 8. § és a 10. § 2012. október 1-jén lép hatályba.
(3) A 3. § (1) bekezdés c) pontja és a 9. § (4) bekezdése 2013. január 1-jén lép hatályba.
(4) Hatályát veszti a 3. § (2) bekezdése.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y o 2012. évi 102. szám 17409
10. § A megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 258/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A Kormány az átvett intézmények tekintetében - a közoktatási intézmények kivételével - a megyei intézményfenntartó központ jelöli ki a Törvény 3. § (1) bekezdése és 9. § (1) bekezdése szerinti feladat ellátására." Orbán Viktor s.k.
miniszterelnök"

A munkatervet a nevelőtestület - előzetes véleményezés után - a tanévnyitó értekezleten egyhangúan elfogadta.

Hatvan, 2012. szeptember 3.

Hargitai Géza igazgató